Tuti Gimi :)

21. rész

Sziasztok! Remélem tetszeni fog az új rész :)

Légyszi komizzatok hozzá :)

NIKI

______________________________________________________________________

Nem bírtam ki, puszit kellett adnom az arcára, de ez a puszi kicsit közel került a szájához, mert épp elkezdett felém fordulni, így mindketten meglepődtünk.

- Bocsi. :$ Az arcodra szántam. – mondtam rákvörösen, és nem mertem a szemébe nézni.

- Nem gond. – mondta vidáman, és rá kellett néznem, és azt láttam, hogy huncut mosoly bujkált a szája sarkában.

Erre nem tudtam mit válaszolni, inkább belékaroltam, és a mozi felé irányítottam.

- 2 jegyet kérek a Step up 3D-re :) – mondtam a pénztárban ülő lánynak.

- Hova szeretnétek ülni?

- A leghátsó sor előtt pár sorral, lehetőleg középre.

- Rendben.

- Majd én fizetek. – mondta Milán.

- Ha annyira fizetni akarsz, akkor veszel kukoricát?

- Hát jól van. Bár gondoltam mindent én fizetek.

- Ne már! Osszuk meg! Menj előre!

- Nah jó.

Milán végre elindult, én pedig kifizettem a jegyeket.

Beültünk a filmre, és megint elképedve néztem a koreográfiákat. Nem tudtam elképzelni, hogy lehet valaki ilyen jó táncos.

Egyszer nagyon meglepődtem, mert azt éreztem, hogy Milán átkarolt.

Furcsa érzést éreztem a hasamban, és megsimogattam a kezét.

Újabb meglepő dolog történt: megfogta a kezem. A film többi részét már így néztük végig.

- Mindjárt vége. – suttogtam a fülébe a szomorúan. Szerettem volna, ha örökké itt ültünk volna, gondok nélkül, kizárva minden olyan embert, aki ártani akarhat nekünk.

- Kár. Olyan jó így ülni. – mondta, és puszit adott az arcomra, de ő szándékosan adta közel a számhoz.

Az arcom szinte égett, kezdtem megijedni, hogy esetleg megérzi.

Miután kimentünk a teremből, megállított, és így szólt …

20. rész

- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek. – mondta Milán Tominak.

- Én is. :) Biztos vagyok benne, hogy fogunk még találkozni.

- Remélem. :) – mondtam. Szerintem Tomi látja, hogy mit érzek Milán iránt. – De holnap nagyon fontos dolgokról kell beszélnünk!

- Rendben! Hát akkor jó szórakozást! Sziasztok! – búcsúzott Tomi.

- Köszi! Szia! – mondtuk egyszerre Milánnal.

- És most mit csináljunk? – fordultam Milánhoz.

Láttam, ahogy mosolyra húzódik a szája, és titokzatosan így felelt:

- Hát lenne egy-két ötletem …

- Például?

- Először elmehetnénk moziba, aztán meg majd meglátod, hoztam neked valami meglepetést. :)

- Tényleg, nem kellett volna. – mondtam, miközben a szívószálammal babráltam, nem mertem a szemébe nézni, mert éreztem, hogy elpirulok.

- De igen, amúgy rajtad kívül még egy embernek hoztam: Gábornak. De ő is csak egy apróságot kap.

- De ő a legjobb barátod. Érthető, hogy hoztál neki valamit. Én csak azt nem értem, hogy jutottam eszedbe.

Láttam rajta, hogy nem tudja, mit feleljen, sikerült zavarba hoznom, ettől elpirultam.

- Hát tudod, annak a két embernek hoztam ajándékot, akik számomra a legfontosabbak, de nem a rokonaim.

Már nem tudtam mit mondani, annyira zavarban voltam. Viszont ő sem tudott mit hozzáfűzni, így inkább témát váltott.

- És milyen filmet nézzünk?

- Hát nem is tudom. Van egy tök jó 3D-s, remélem, vetítik még. Én már 3-szor láttam, de szerintem most élvezném a legjobban. :$

- Hogyhogy?

- Hát a film összes mozzanatát, zenéjét ismerem, és jó társasággal még jobban lehet élvezni. :$

- Oh! :) :$ És mi a címe?

- Step up 3D. Nekem ez a kedvencem a három rész közül.

- Állítólag tényleg nagyon látványos film. Angliában mindenki be volt zsongva érte.

- Akkor megnézzük? – néztem rá bociszemekkel útban a mozi felé.

- Rendben. – válaszolta.

Nem bírtam ki, puszit kellett adnom az arcára, de ez a puszi kicsit …

19. rész

Szúrós szemmel néztem Tomira, bár kezdem megérteni, hogy miért viselkedik ilyen különösen.

Belekaroltam Tomiba és Milánba, és így szóltam:

- Hát akkor, szia Robi! Jah és ha találkozol Szaszával, légyszi mondd meg neki, hogy holnap majd beugrom hozzá. Köszi. :)

- Persze, megmondom neki. És jó szórakozást!

- Szia! – köszöntünk kórusban, majd az egyik bolt felé irányítottam a fiúkat.

A délelőtt folyamán nem vettünk semmit, viszont nagyon sokat röhögtünk. Az egyik boltban elég érdekesen néztek ránk, pedig ott még egész nyugodtak voltunk, viszont mikor kiértünk, nem bírtuk tovább.

Valamennyivel dél után beültünk pizzázni.

Miután már nem voltunk éhesek, rávettem a fiúkat, hogy menjünk be pár ruhaboltba is. Először nem örültek az ötletnek, de mivel az első pár szett után rájöttek, hogy megéri várniuk, hiszen igyekeztem minél viccesebb ruhákat próbálni. Kb. 1 óra röhögés után úgy döntöttünk, inkább átvonulunk egy kávézóba. Miután leültünk és rendeltünk, boldogan figyeltem, hogy az a két fiú, akik nagyon fontosak számomra nagyon jól kijönnek egymással.

- Vanda! Vanda! – szólítgatott Tomi.

- Mi? Mondjad! Csak kicsit elgondolkoztam.

- Azt kérdeztem, hogy menjünk még moziba?

- Hát az attól is függ, hogy meddig maradsz.

- Holnap még biztos, hogy el tudlak rabolni a suliból, mert apa tud neked igazolást adni.

- Akkor holnap ebédelhetnénk együtt, de jó lenne, ha alhatnék sokáig. :)

- Elintézve. :)

- De akkor ma meddig tudsz maradni? Megint lesz családi vacsora?

- Úgy tudom, hogy igen, szóval nekem lassan indulnom kell.

Hálásan néztem Tomira, amiért vette a célzást.

- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek. – mondta Milán Tominak.

- Én is. :) Biztos vagyok benne, hogy fogunk még találkozni.

- Remélem. :) – mondtam. Szerintem Tomi látja, hogy mit érzek Milán iránt. – De holnap nagyon fontos dolgokról kell beszélnünk!

18. rész

Gondolkozásomból furcsa zaj riasztott fel.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Majd megértettem, hogy mi a helyzet. Tomi és Robi megint összevesztek. Bár nem tudtam, hogy most mi volt a vita oka, de nem akartam, hogy megint verekedésig fajuljon. Gyorsan közéjük álltam, és elég hangosan, szóltam ahhoz, hogy ők meghallják, de ne keltsünk nagy feltűnést.

- Fiúk! Hagyjátok már abba! Miért kell minden alkalommal veszekedni?! Elegem van! – mondtam kissé hisztérikusan.

- Jó, lenyugszom, de csak a te kedvedért. Nagyon megérdemelné, hogy valaki behúzzon neki egyet. – mondta Tomi még mindig indulatosan.

- Min vesztek össze? – fordultam Milánhoz.

- Igazából én sem értem. Tomi valami olyat mondott, hogy „Ne nézz így rá!” meg, hogy „Ne akard szétválasztani őket! Veled nem lehetne boldog.” Erre Robi nagyon mérges lett, és aztán már ott voltál közöttük. Nem értem miről beszéltek.

- Én viszont azt hiszem, kezdem megérteni a dolgokat, de ezt Tomival kell megbeszélnem.

- Persze, ez a ti dolgotok.

- Nah most, hogy mindenki nyugis állapotba került, szerintem nekünk lassan indulnunk kéne, ha még ma vásárolni is akarunk.

- Felőlem mehetünk. – jelentette ki Tomi. – Szia Robika. Jó szórakozást neked is.

Szúrós szemmel néztem Tomira, bár kezdem megérteni, hogy miért viselkedik ilyen különösen …

17. rész

- Szia Vanda! Te meg mit keresel itt?

A hang irányába fordultam, mert tudtam, hogy ismerem valahonnan, de nem tudtam rájönni, hogy kihez tartozik. Megláttam Robit, és nem értettem, hogy miért beszél így velem.

- Ezt én is kérdezhetném tőled! – válaszoltam felháborodva. – Amúgy, mint láthatod, plázázunk a fiúkkal.

- És nem is mutatsz be nekik? – itt az ő kérdésében hangzott felháborodottság és még valami furcsa érzést véltem felfedezni benne. Nem tudtam mi az, de rosszul éreztem magam miatta.

- De, persze. Bár Tomit már elég régóta ismered.

- Sajnos. – dörmögte halkan.

- Tessék?

- Semmi, semmi. Csak azt mondtam, hogy igen.

- A másik fiú pedig Milán. Biztos hallottál már róla.

- Ő volt Angliában? Miatta voltál szomorú?

- Igen, és miatta vagyok most hihetetlenül boldog. Srácok! – fordultam Tomiék felé. – Itt van Robi.

- Szia Róbert! Nagyon örülök, hogy megint találkozunk. – és a hangsúly azon volt, hogy nagyon. Megint ellenszenvet éreztem Tomi hangjában. Nem értettem, hogy miért viselkedik így. Azt mondta nyáron az egyik buliban, hogy úgy sem érteném, mert ezt csak egy fiú láthatja.

- Szia Tomi! – válaszolt Robi flegmán.

- Szia! Én Milán vagyok. – nyújtott kezet Robinak.

- Helló! Robi vagyok. Örülök, hogy végre megismerhetlek. Már nagyon sokat hallottam rólad.

- Remélem jó dolgokat. :P

- Hááát … Nem … – itt oldalba böktem Robit, és inkább így folytatta – … is tudom, hogy te mennyire örülnél neki, ha 2 lány folyamatosan dumálnának rólam, ráadásul mások előtt is.

- Két lány? :O Gondolom Vanda az egyik, nah de ki a másik?

- Szandi. :$ – vettem át én a szót. – Bár eddig még nem mondtam, hogy Szandi és Robi járnak, ezért hallhatott rólad elég sok dolgot. :$

- Most már értem, hogy mire gondoltál. – mondta Milán Robinak, miközben pajkos mosolyt láttam átsuhanni a száján. Eközben Robi arcán megint azt a morcosságot, vagy ha nem is azt, de valami furcsa komolyságot láttam. Nem értettem, hogy mi lehet az, de valahogy éreztem, hogy valami gond lesz még Robival.

Gondolkozásomból furcsa zaj riasztott fel.

16. rész

Remélem Tomi is olyan jól fogadja majd Milánt, mint ahogy ő lelkesedik a találkozás iránt.

Elindultunk lefelé a lifttel, beültünk az autóba és célba vettük a plázát. Mielőtt bementünk volna, megcsörgettem Tomit, ezzel jelezve, hogy jöjjön a szökőkúthoz, ahol mindig találkozunk. Egyre jobban izgultunk, ahogy egyre közeledtünk a nagy épülethez. Hamarosan odaértünk a megbeszélt helyhez, és megláttam Tomit. Épp nekünk háttal állt. Odaléptem hozzá és befogtam a szemét, és ezt súgtam a fülébe: „Szia, kedves bátyó! :)”

Tomi megfordult, és nagy öleléssel köszöntött.

- Nagyon hiányoztál már hugi.

- Te is nekem. Szeretnék neked bemutatni egy fiút.

- Ó igen? És ki a következő áldozat? – kérdezte Tomi gonoszkodva.

- Még hogy következő áldozat?! – itt kicsit megijedtem, h Milán elszörnyed, és elmenekül tőlem, mert Tomi ilyeneket mond rólam. – Amúgy a neve Milán, és egy suliba járunk.

- Szia! Milán vagyok. Nagyon örülök, h megismerhetlek. Ma elég sokat hallottam rólad.

- Én is nagyon örülök. Remélem tényleg olyan rendes srác vagy, mint ahogy hallottam.

- Most, hogy ilyen jól kijöttök egymással, körbe is nézhetnénk.

- És mit szeretne megnézni két fiatal, akinek iskolában lenne a helye? – kérdezte vigyorogva Tomi.

- Hát igazából én nem rég költöztem vissza, ezért még van egy pár dolog, ami hiányzik a lakásomból. – mondta Milán.

- Jó, akkor először beszerezzük a hiányzó cuccokat, aztán beülhetnénk valahova beszélgetni, vagy mozizhatnánk.

- Én benne vagyok … - mondtam mosolyogva, mert éreztem, hogy király délutánnak nézek elébe annak a két srácnak a társaságában, akik bármikor megnevettetnek.

- Szia Vanda! Te meg mit keresel itt?

15. rész

Visszaültem a kanapéra, de nem tudtam, mit is mondjak. Kínos csend ült a szobára.

- Akkor indulunk? – kérdezte Milán.

- Persze, csak akkor először a plázába menjünk. Szeretnék neked bemutatni valakit.

- Azt a srácot, aki telefonált?

- Igen, a neve Tomi, és ő az én …

- Pasid? – kérdezte Milán ridegen.

- Nem, dehogyis. Ő az én egyik legjobb barátom. Csak sajnos ritkán tudunk találkozni, mivel elég messze lakik.

- Jah értem. És mióta ismeritek egymást? – kérdezte Milán, és látszott rajta, hogy kicsit megnyugodott.

- Nyáron ismerkedtünk meg. És mivel te is őszinte voltál velem, ezért úgy érzem, nekem is el kellene mesélnem, hogy milyen őrültségeket csináltam nyáron, mielőtt még valaki mástól tudnád meg.

- Milyen őrültségekről beszélsz?

- Miután elutaztatok, nagy bulizásba kezdtem. Szandival szinte egyik buliból a másikba mentünk, vagy ha Szasza nem ért rá, egyedül partiztam.

- És mi a rossz abban, hogy jól érezted magad?

- Sokszor nem emlékeztem a bulik minden részletére, és néha olyan dolgot tettem, amit mára már megbántam.

- Például?

- Hááát kicsit ciki ezt így elmondani, de pasiztam ezerrel, de sokszor olyan srácra nyomultam, akihez józanul hozzá se szólnék.

Láttam Milán szemében a döbbenetet. Nem sokkal később viszont ezt kérdezte:

- De mi köze van ehhez annak a barátodnak?

- Egyik este Szandival és Robival, Szandi barátjával megint bulizni indultunk. Ez is olyannak tűnt, mint a többi buli. Kicsit szégyellem, de megint elég sokat ittunk, így jól éreztük magunkat. A helyet, ahova mentünk nem rég építették át, így nem igazán ismertem ki magam. – itt kicsit megálltam, és elgondolkoztam, hogy mennyit meséljek el arról az estéről.

- És ez miért olyan lényeges? – miután nem válaszoltam, Milán szólítgatni kezdett. – Vanda? Vanda?

- Jah bocsi, csak kicsit elgondolkoztam. Tehát ez is olyan volt, mint a többi este, buli, pia, meg tánc. Elég érdekes srácokkal táncoltam, és egyesek nem viselkedtek túl tisztelettudóan. Az egyik fiú elég erőszakos volt, és Tomi odajött segíteni nekem. Hálás voltam neki, és azt mondta, hogy jobb lenne ha inkább kiszellőztetném a fejem, és haza mennék. Én tiltakoztam, de ő kivezetett a teraszra, amit szintén átépítettek. Egyszer csak majdnem elestem, mert hirtelen lépcsővel találtam magam szemben. Akkor már másodszor mentett meg. És ami a legkínosabb, és nem is igazán emlékszem rá, Tomi viszont igen, mert ő még mindig józan volt, majdnem lesmároltam. Most már nagyon cikis ez az egész.

- Tehát mégis akartál tőle valamit. – mondta Milán ismét ridegebben.

- Ott, akkor, részegen, sajnos igen. – mondtam lesütött szemekkel. – De szerencsére Tomi másképp gondolkozott. Haza akart vinni, de én még maradni akartam, így ott maradt velem, hogy nehogy bajba kerüljek.

- Ez kedves tőle.

- Igen, szerintem is, és azóta többször találkoztunk, mentünk együtt bulizni, meglátogattuk egymást. Olyan nekem, mintha a bátyám lenne, akivel sajnos csak nagyon ritkán tudok találkozni a nagy távolság miatt.

- Akkor már tényleg muszáj megismernem. – mondta Milán lelkesen.

- Rendben, akkor induljunk.

Remélem Tomi is olyan jól fogadja majd Milánt, mint ahogy ő lelkesedik a találkozás iránt.

14. rész

Vanda szemszöge:

- Akkor én is a fontosabb emberek közé tartozom? :)

- Ha nem tartoznál közéjük, másképp viselkedtem volna veled, és most se téged hívtalak volna.

Szinte ujjongtam magamban. Most már csak azt kell valahogy a tudtára adnom, hogy nagyon tetszik nekem.

- Örülök, hogy engem hívtál. :)

- Én pedig örülök, hogy jöttél. :)

És pont mielőtt Milán átölelt volna, megcsörrent a telefonom. Egy olyan ember hívott, akit álmaimban sem reméltem: Tomi. És honnan tudtam 3 csörrenés után, hogy ő az (pedig nem néztem a kijelzőre)? Egyedi csengőhang, amit Tomi csinált nekem: 2-t csörren simán, mint bárkinél, majd megszólal: „Szia Édes! Vedd fel!”

- Bocsi, ezt fel kell vennem. :@

Ettől rosszabbkor nem tudott hívni.

- Persze. – válaszolt Milán, és látszott rajta, hogy zavarban van.

- Mondjad! / Itt? / Mikor jöttél? / Jó, felőlem. De várj egy kicsit.

- Milán! Lehetne egy kérésem?

- Igen?

- Beugorhatnánk a plázába is? Csak kb. 1/4 órára? Légyszi!

- Persze.

- Köszi! – mentem oda Milánhoz, és adtam puszit az arcára. Majd újra Tomival kezdtem beszélni. – Megbeszéltem, és találkozhatunk a plázában. / Nem, nem vele. Be kell mutatnom neked valakit. / Puszi.

Visszaültem a kanapéra, de nem tudtam, mit is mondjak. Kínos csend ült a szobára.

- Akkor indulunk? – kérdezte Milán.

- Persze, csak akkor először a plázába menjünk. Szeretnék neked bemutatni valakit.

- Azt a srácot, aki telefonált?

- Igen, a neve Tomi, és ő az én …

- Pasid? – kérdezte Milán ridegen.

13. rész

Milán szemszöge:

Vanda elfoglalta a fürdőszobát, én pedig azon kezdtem gondolkozni, hogy vajon mit csináljak. Leültem a TV elé, és épphogy bekapcsoltam, megkordult a hasam.

- Ideje reggelizni! – mondtam, de csak magamnak.

Elgondolkoztam, mit is csináljak, mert Vanda is itt van, és szerintem ő sem evett még. Rántotta! Azt könnyű megcsinálni, és valószínűleg ő is szereti. Kivettem a hozzávalókat a hűtőből, és mindent előkészítettem. Mivel a tojás melegen finom, ezért nem kezdtem el sütni.

Mikor mindennel kész lettem, leültem a TV elé, és meghallottam Vanda hangját a fürdőszoba elől.

- Kész vagyok.

- Akkor gyere reggelizni! Mindjárt kész lesz. – mondtam, felálltam, átmentem a konyhába, és elkezdtem sütni a rántottát.

- Reggelizni? – kérdezte Vanda meglepődötten.

- Vagy már ettél?

- Nem, csak meglepődtem. Jó illata van.

- Jó étvágyat!

- Neked is!

Ettünk, majd én is zuhanyoztam, addig Vanda zenét hallgatott. Siettem, hogy ne várakoztassam sokáig. Miután elkészültem, kimentem a nappaliba, leültem Vanda mellé a kanapéra.

- Milán!

- Igen?

- Szeretnék kérdezni valamit. Emlékszel, hogy mielőtt elmentetek Angliába, pár héttel korábban furcsán kezdtél velem viselkedni. Nem akarlak megbántani, de úgy éreztem kicsit bunkó voltál velem.

Eljött az igazság pillanata. Remélem meg fogja érteni az álláspontomat.

- Akkor most be kell vallanom valamit. Mielőtt elutaztunk én már tudtam, hogy apa külföldön kapott munkát. És …

- Igen?

- Hááát …

- Mi köze van apukád munkájának a viselkedésedhez?

- Nehéz ezt így kimondanom, de kicsit önző voltam.

- És önzőségből bunkóztál?

- Végül is igen. Próbáltam kicsit eltávolodni azoktól az emberektől, akik fontosak (voltak) számomra. Önző voltam, mert nem akartam, hogy annyira hiányozzanak nekem, mint ha folyton beszéltünk volna.

- Akkor én is a fontosabb emberek közé tartozom?

- Ha nem tartoznál közéjük, másképp viselkedtem volna veled, és most se téged hívtalak volna :@ . :D

Végre kezdi felfogni, hogy tetszik nekem. :D … legalábbis remélem …

12. rész

Felkaptam a ruhákat, és rohantam le a lépcsőn. Kimentem az autóhoz, beszálltam, és elindultunk Milán lakása felé. Elég szép környéken lakik. Néhány perc után egy kb 4emeletes házhoz. Leparkoltunk, és még mielőtt feleszmélhettem volna, Milán már kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, és nyújtotta a kezét, h segítsen kiszállni.

- Köszi. Nagyon kedves tőled, h segítesz.

- Nincs mit. Bár szerintem természetes, hogy egy fiú segít egy lánynak.

Beütötte a kódot, kinyitotta az ajtót, hívta a liftet, beszálltunk, majd felmentünk a 2.-ra. Kiszálltunk a liftből, Milán kizárta az ajtót, bementünk a lakásba, és szinte még a lélegzetem is elállt. Gyönyörű, világos nappaliba érkeztünk, melynek hatalmas teraszáról kinézve csodálatos kilátás fogadott.

- Ez a lakás … álomba illő. Nem tudtam, hogy ilyen szép helyen élsz.

- Köszi. Gyere, körbevezetlek. Amint láthatod, ez itt a nappali, jobbra a konyha és ebédlő, szemben a terasz. Balra pedig a fürdőszoba és a hálószobám van.

- Ok. Melyikünk megy először zuhanyozni?

- Hááát … Nem is tudom  … – mondta útban a szobája felé. – Az ágyra lecuccolhatsz. Nyugodtan foglald el a fürdőszobát, csak arra kérlek, ha sminkelni akarsz, akkor itt egy elég nagy tükör, – és rámutatott a beépített szekrény ajtajára – ahol láthatod magad.

- Rendben. Ez nem nagy kérés. Akkor megyek is.

- Itt egy törölköző. És ha szeretnél még valamit, csak szólj.

- Ok. Sietek.

Bementem a fürdőbe, és zuhanyozni kezdtem. Jól éreztem magam, hiszen itt voltam Milán lakásán, és készülődtem egy vicces vásárlásra.

11. rész

Megkerülte az autót, beült majd beindította a kocsit, és elindultunk Szaszához. Kb 10 perc múlva már le is parkoltunk.

- Akkor én itt megvárlak. – mondta Milán, miután leállította az autót.

- Ok. Sietek.

- Tehát nem lesz fél órás traccsparti? :P

- Ígérem nem.

- Akkor gyerünk! ;)

- Szia! :)

Kiszálltam, és bementem a házba, egyenesen fel az emeletre. Bekopogtam Szandi ajtaján.

- Gyere! – válaszolt barátnőm.

- Hahó! – dugtam be először a fejem.

- Szia! – üdvözölt Szasza lelkesen. – Te meg mit keresel itt ilyenkor? :O Nem iskolában lenne a helyed?!

- De, csak „elrabolt” egy kedves srác … :P :)

- Csak nem a Milán? :O

- De, és még igazolást is szerzett nekem.

- Értem. De mi ez a melegítő rajtad?

- Reggel nem tudtam aludni, így elmentem futni, és …

- Mit csináltál?

- Futottam, és összeütköztünk, beszélgettünk, és most itt vagyok. Szeretnék tőled kérni egy táskát, egy topot, egy sortot, a tornacipőm pedig megfelel. Egy boleró még esetleg jól jönne.

- Tessék. Itt a szekrényem. Szolgáld ki magad!

- Köszi. Te vagy a világ legjobb barátnője!

- Tudom. Milán is itt van?

- A kocsiban vár.

- Kocsiban?!

- Nézz ki az ablakon! Szülinapjára kapta.

- Jó neki. De ne várakoztasd ilyen sokáig!

- Akkor megyek is.

- És átöltözni ki fog?

- Jah, előbb zuhanyozok. És Milán felajánlotta, hogy készülődjek nála vásárlás előtt.

- Wow! Akkor … ti most … együtt vagytok?

- Hááát … Nem is tudom. Még nem biztos, de szerintem lehet, hogy lesz köztünk valami. :)

- Gratulálok! :) De most már menj, ne várakoztasd szegény fiút!

- Ok. Akkor szia!

- Szió!

Felkaptam a ruhákat, és rohantam le a lépcsőn.

10. rész

- De most már tényleg ideje indulnunk elintézni a hivatalos részt.

És elindultunk a suli felé. Kivételesen nem zavart, hogy melegítőben vagyok, vagy hogy a többiek mit gondolnak. Milán itt volt mellettem, és nem zavarta, hogy ilyen az öltözékem. Néhány perc után már az igazolásommal a kezemben álltam a bejárat előtt, és vártam, hogy odaadhassam az osztályfőnökömnek. Kb 10 perc múlva megállt előttem, és megkérdezte, hogy mi jót csinálok itt becsengetés előtt 2 perccel. Már rég az osztályban a helyem. Erre én előadtam, hogy megkértek, hogy segítsek annak a fiúnak, aki most jött Angliából.

- És miért pont téged kértek erre? – kérdezte abban a reményben, hogy valami olyan választ adok, amire ő nem enged el.

- Őszintén szólva … nem tudom. Ezt attól a fiútól kéne megkérdezni. – mutattam Milánra. – Talán szimpatikus vagyok neki.

- Jól van. Akkor tedd hasznossá magad! – mondta magában mérgelődve.

- Köszönöm. És szép napot a tanárnőnek! – még szerencse, hogy csak idén kezdett itt tanítani, és Milán ~ ezt az évet kivéve ~ mindig ebben a városban lakott.

- Neked is!

Meglesz! – gondoltam magamban. És elindultam, hogy átéljem életem egyik legszebb napját a fiúval, aki tetszik nekem.

Visszasétáltam hozzá a parkba.

- Akkor mivel kezdjük? – léptem oda Milánhoz.

- Nem is tudom … Szerintem át kéne öltöznöm.

- Nekem se ártana egy zuhany. Csak az a gond, hogy szerintem a szüleim otthon vannak.

- És ez miért baj?

- Anya már lehet, hogy dolgozik, de apa délutános, és ha most hazaállítok, még azt hiszi, hogy lógok, és jönne a prédikáció.

- És nem tudsz valahogy ruhát szerezni? Fürdőszoba meg nálam is van…

Már megint egy kétértelmű kijelentés.

- Végül is miért ne? Szandi úgyis beteg. És tőle biztos kölcsön tudok kérni valami olyat, amit felhúznék vásárláshoz.

- Akkor most irány Szandiék háza.

- Oké. :) – feleltem, mire Milán elindult. – De Szandiékhoz a másik irányba kell menni!

- Tudom! – mondta, de nem fordult meg. – Kocsival jöttem, és ott parkolok. – mondta, és rámutatott egy szürke sportkocsira.

- Wow!

- Hát igen. Én is ezt mondtam, mikor megláttam.

- És miért kaptad ezt az autót?

- Szülinapi ajándék. :)

- Az király! De most már ideje indulni.

- Parancsolj! – nyitotta ki előttem az ajtót.

- Köszi!

Majd megkerülte az autót, beült majd beindította a kocsit, és elindultunk Szaszához. Kb 10 perc múlva már le is parkoltunk.

9. rész

A srác (mert fiú volt, aki nekem jött) talpra ugrott, és kezet nyújtott.

-         Segíthetek? – kérdezte. A hangja ismerősen csengett.

Felnéztem, és már tudtam, honnan ismerem ezt a hangot. Bár utoljára kb. 1 éve hallottam. Milán volt az.

-         Köszi. – fogtam meg kezét, és álltam fel segítségével.

-         Bocsánat, mert fellöktelek. Nem volt direkt. Kicsit elkalandoztam.

-         Nekem kell bocsánatot kérnem, mert én ütköztem beléd. Csak sok dolog jár most a fejemben, s próbáltam inkább a zenére figyelni.

-         Akkor úgy tűnik, mindketten hibásak vagyunk egy kicsit.

-         Szerintem is. – mondtam zavartan.

-         Érdekes…

-         Mi?

-         Tegnap, mikor írtam, hogy majd lehet, hogy összefutunk, még nem gondoltam, hogy szó szerint így fog történni. – mondta, miközben elindultunk a legközelebbi pad felé, és leültünk.

-         Én se nagyon terveztem.

-         Tudod mi számomra meglepő? – kérdezte, majd nem is várt a válaszomra, csak folytatta. – Az, hogy a külsőddel együtt a szokásaid is megváltoztak.

-         Mire gondolsz? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

-         amint már mondtam, sportosabban nézel ki és hajnali 7:15-kor már futsz a parkban. Régen nem nagyon sportoltál.

-         Hát igen. Bár a futást csak ma kezdtem… De mit is mondtál, hány óra van?

-         7:15.

-         Jesszusom. El fogok késni. ½ óra az út hazáig, meg még vissza a suliba, már akkor elkéstem, és még nem számoltam a zuhanyzást, átöltözést, stb.

-         Ne aggódj! Megoldható, hogy ebből ne legyen semmi gond a suliban.

-         Hogyan?! – mondtam 1 oktávval magasabb hangon. – Még 1 késés, és az osztfő beír az ellenőrzőmbe. És abból otthon nem lesz köszönet.

-         Mondtam már. Megoldom.

-         De mégis mit tudsz tenni?

-         Tudod, a mi osztfőnk tök rendes, és mondta, hogy ha van valami a visszaköltözésem körül, mondjuk segítségre van szükségem, csak szóljak neki. Megkérem, hogy igazolja neked ezt a napot.

-         És milyen indokkal ír nekem igazolást?

-         Közösségi munka. Lehet, hogy még meg is dicsérnek a segítőkészségedért.

-         Nem is tudom. De akkor egész napra lenne igazolásom. Mit csinálnék délutánig?

-         Természetesen azt, amit osztfőmnek mondunk. Segítenél nekem. Persze csak, ha van kedved.

-         Rábeszéltél. – mondjuk nem kellett sokat győzködni.

-         Az jó. – mondta vigyorogva, és kaptam az arcomra egy puszit.

-         Ezt miért kaptam? :)

-         Mert segítesz nekem. – válaszolta.

Úgy döntöttem, ő is megérdemel egy nagy cuppanósat az arcára. :)

-         És én miért kaptam?

-         Mert kihúztál a bajból.

-         Akkor még sok ilyet csinálok. :P – mondta félhangosan.

-         Mi? Nem értettem rendesen, hogy mit mondtál…

-         Semmi, semmi. De most már tényleg ideje indulnunk elintézni a hivatalos részt.

És elindultunk a suli felé.

8. rész

Másnap reggel korán ébredtem. Mivel nem tudtam újra elaludni, gondolkozni kezdtem. Gondolataim két fiú irányába vándoroltak: Milán és Gábor. És hogy miért pont ez a két srác? Milán szerintem érthető, hiszen tetszik nekem. Csak azt nem értem, hogy miért viselkedik velem ilyen kétértelműen. Tegnap is célozgatott, hogy bejön neki az új stílusom, és elhívott vásárolni. Ami tök jó. Remélem, nem változik meg újra úgy, mint mielőtt elutaztak. Akkor kezdett kicsit bunkón viselkedni velem. Még mindig nem tudom, mi volt rá az oka. Lehet, hogy majd megkérdezem tőle vásárlás közben.

A másik fiú pedig Gábor, Milán haverja. És hogy jutott eszembe? Ez kicsit bonyolult. Gábor számomra először csak egy kedves srác volt, aki ráadásul annak a fiúnak a haverja, aki bejön nekem. Összehaverkodtunk, fölvett MSN-re, és egyre többet írt nekem. Azt hittem, hogy egy igazi barátra találok benne, de mikor Milán elment, nyomulni kezdett. Hiába mondtam neki, hogy nekem valaki más jön be, de nem tudta/akarta megérteni. Úgy döntöttem, nem törődök az ilyen megjegyzéseivel. Tegnap is írt, de mondtam neki, hogy tanulnom kell, és ezzel leráztam. Remélem, lesz valami szorosabb dolog köztem és Milán közt, és akkor Gábor felhagy ezzel a nyomulással.

Mikor eljutottam erre a megállapításra, még csak 6 óra volt. Mivel elaludni úgy se tudtam volna, így felkaptam az első pólót és melegítőt, amit találtam, felkaptam az MP4-em, és elindultam FUTNI! Én, aki a táncon és a lovagláson kívül soha nem sportoltam, mert túlságosan megterhelőnek tartottam. Pl.: elkezdtem teniszezni, de kb. a 4. alakalom után feladtam a sok rohangálás miatt. És én indultam futni!

Nem nagyon figyeltem, hogy merre megyek, hagytam, hogy gondolataim inkább a zene irányába kalandozzanak. Korán volt még, így nem találkoztam egy ismerőssel sem. Utam a park felé vezetett, mivel ott lehet a legjobban futni, ha meg elfáradnék, leülhetek egy padra. Nagyon belemélyedtem a zenék szövegeibe, és észre se vettem, hogy jön velem szemben valaki. Mikor észbe kaptam, már kés volt. Összeütköztünk.

-         Francba! – mordultam fel.

A srác (mert fiú volt, aki nekem jött) talpra ugrott, és kezet nyújtott.

-         Segíthetek? – kérdezte. A hangja ismerősen csengett.

7. rész

V.:                   akkor holnap dumálsz a lánnyal a suliban?

M.:                  még nem tudom…

h megyek-e holnap suliba

V.:                   kár :S

M.:                  de lehet, h összefutunk

V.:                   ???

azt írtad, h nem biztos, h jössz-e suliba

M.:                  tudom, de attól még talizhatunk… :P

V.:                   mire gondolsz?

M.:                  tudod, van a városban egy pár lakásunk, és bár jó volt kalandnak és tapasztalatnak ez az egész Angliás dolog, de már hiányzott a megszokott környezet, no meg pár ember :P ;)

úgy gondoltam, h jobb nekem itthon :D

megkértem a szüleimet, h adják nekem az egyik lakást, és (kicsit meglepődtem) belementek :D

V.:                   ez tök jó :)

M.:                  sztem is :D

csak az a gáz, h van pár cucc, ami még nincs a lakásban, és nincs kedvem egyedül vásárolni menni, a haverokkal meg úgy se vennék semmi értelmeset :S

meg sztem 1 lány jobban tudja, h mi kell 1 lakásba :P

V.:                   segítsek? :)

M.:                  örülnék neki :D

jó, ha a suli előtt várok rád?

V.:                   persze :)

de most mennem kell tanulni :S

M.:                  ok :(

később leszel még?

V.:                   majd meglátom…

M.:                  remélem ez igent jelent :D

V.:                   … :P

nah szió :)

M.:                  szia :D

Úgy döntöttem, ma már nem megyek fel többet MSN-re, csak hadd reménykedjen a „drágaságom” :P .

6. rész

Hazafelé azon gondolkoztam, hogy vajon milyen választ kapok Milántól.

- Remélem valami jót, pl.: hogy talizni akar velem. :) – gondoltam.

A kb ¼ órás út egy örökkévalóságnak tűnt.

Már nagyon izgatott voltam, de ettől az érzéstől csak a kíváncsiság volt bennem nagyobb. Már alig bírtam magammal, mikor beléptem a házba.

Anya rögtön faggatni kezdett, hogy mi volt ma a suliban, mire egy kb 2mondatos összefoglalót tartottam. Kb így: „Semmi különös. Szandi beteg.”

Aztán jött a szokásos kérdezősködés, hogy mi baja, meg minden, és ezt végig kellett várnom (!), és felelnem az összes hülye kérdésre (!).

És ha ez nem lenne elég, még Zsófi, a húgom is nyaggatott, hogy adjak kölcsön neki valami fölsőt. Legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra, de próbáltam higgadt maradni, és közöltem velük, hogy majd később mindent megbeszélünk, csak most van egy kis dolgom. Jah és hozzátettem, hogy a szobámban vacsizok. Anya nem örült a dolognak, de végül belement.

Végre itt vagyok a szobámban. Enyém az egész emelet (a szobám elfoglalja ezt a szintet; azért jó, hogy így lett kialakítva a ház :) )!

Beraktam valami zenét (nem tudom mi volt az, mert nem arra figyeltem), bekapcsoltam a gépem, és azonnal fölmentem MSN-re. Milán fennvolt, és írtam neki.

V.:                   szia :)

M.:                  szia :D

V.:                   gondolkoztál?

M.:                  min? :O

V.:                   hát azon, amit kérdeztem

M.:                  mit is kérdeztél?

V.:                   hááát, h odamentél volna-e ahhoz a bizonyos lányhoz

M.:                  ha lett volna időm, lehetőségem, és az a lány se lett volna állandóan nagy társaságban, akkor odamentem volna hozzá

remélem a csaj is örült volna nekem :)

V.:                   a csaj biztos, h örült volna neked ;)

M.:                  holnap is van nap ;)

V.:                   akkor holnap dumálsz a lánnyal a suliban?

Kérlek mondj igent!!!

M.:                  még nem tudom…

5. rész

V.:                               ha lett volna időd, akkor megkeresed azt a lányt?

És ekkor valaki megpróbálta kinyitni az ajtót, de nem sikerült, mert idő közben Szasza (a biztonság kedvéért) bezárta az ajtót. Az a valaki az ajtó előtt hangosan kopogtatni kezdett.

- Ki az? – kérdezte Szasza.

- Én, – válaszolt Zsuzsa – csak azért zavarok, mert már elég későre jár. Vandának ideje lenne indulnia.

- De anya! Még csak 6:30 van! :@

- Kislányom! – kezdett veszekedni Zsuzsa a bezárt ajtóval XD – Holnap iskola lesz, és különben is, ha emlékezetem nem csal, te beteg vagy. De ha már meggyógyultál, akkor holnap te is mehetsz suliba!

- Még beteg vagyok! – BOCSI! tátogta Szandi nekem.

- Nem gond! – CSAK KILÉPEK! tátogtam és mutogattam.

Szandi felfelé tartott hüvelykujjával jelezte, hogy rendben.

Ránéztem a monitorra, és láttam, hogy Milán még mindig nem válaszolt, így én írtam neki:

V.:                               most mennem kell, de kb ½ óra múlva leszek

addig gondolkozz a válaszon!

M.:                              ok

V.:                               szió :)

M.:                              szia :D

- Indulok, hogy minél hamarabb újra géphez ülhessek – mondtam barátnőmnek.

- Jó, de holnap mindenről beszámolsz, vagy másold be üzibe nekem, és majd délelőtt megnézem.

- Megbeszéltük. Puszi! – köszöntem el.

- Szia! – mondta Szandi, és becsukta mögöttem a bejárati ajtót.

Hazafelé azon gondolkoztam, hogy vajon milyen választ kapok Milántól.

- Remélem valami jót, pl.: hogy talizni akar velem. :) – gondoltam.

4. rész

- Bekapcsolhatom a géped?

- Persze. De mit is akarsz csinálni? Mert ha – és itt suttogni kezdett – chat szobába akarsz felmenni, akkor már zárom is az ajtómat.

- Miért? – kérdeztem normál hangerővel.

- Mert anya nem szereti. És mehet hozzá valami zene?

- Persze. mit szólnál … mondjuk … Cascada-hoz?

- Ok. Mehet. – válaszolta Szandi, mire előhalásztam a CD-halomból az egyik kedvenc albumomat, ami egy szülinapi ajándék volt tőlem., hogy itt is hallgathassam. ;)

- Imádom ennek a csajnak a zenéjét. Mindig felpörget.

- Ennél jobban? :P Lehet azt egyáltalán? :O :P – erre felkaptam egy párnát, és Szaszához vágtam. Vicces mikor ilyen szemrehányóan néz rám. – Ne bántsd a beteget!

- Jól van, bocsi! Végre betöltött a gép, és már be is jelentkeztem MSN-re. Persze az enyémre. :)

- És van fönt valaki érdekes?

- Mondhatjuk … , meg idegesítő is. :S

- Csak nem a Milán, meg a haverja a Gábor is fönt van?

- De. Pontosan.

- Akkor mire vársz? Nem írsz a „lovagodnak”? :P Vagy megvárod, míg a haverja ír a „hercegnőjének”? :P

- Jaj de jól érzi magát valaki! Szerintem már nem is vagy beteg! Ami azt jeleni, hogy már nem véd semmi a párnától!!!

- De még beteg vagyok!

- Akkor ne gúnyolódj! Tehát visszatérve a komoly dolgokra, írok a Milánnak:

Vanda üzenete: szia! :)

Milán üzenete: szia :D

Vanda üzenete: végleg visszajöttél, vagy csak látogatóba?

M.:                              hát most itt leszek egy ideig …

de honnan is tudod, hogy itt vagyok? :O

V.:                               láttalak reggel a sulinál

nem ismertél meg? :O :S

M.:                              volt egy csaj, aki ismerős volt, de nem akartam köszönni neki, mert épp telefonált

szerintem valami randit dumált le

bár ez a lány elég sokat változott, amióta utoljára láttam

V.:                               és miben változott?

M.:                              külsőre sokat, mert rövidebb lett a haja, sportosabban öltözik …

de neki még ez is jól áll ;)

V.:                               :)

Csak másképp néz ki, vagy viselkedésben is változott?

M.:                              sajnos csak a külsejét láttam, még nem volt időm, lehetőségem beszélni vele személyesen :S

az oszt. társaim „letámadtak”, és nem engedtek sehova

mindenkit érdekelt, h milyen az élet Angliában

(mintha 1 év alatt olyan sokat tapasztaltam volna :P )

V.:                               ha lett volna időd, akkor megkeresed azt a lányt?

3. rész

- Olyan izgatott vagyok! Akkor kezdem az elején. Reggel mentem a suliba, és megálltam ott, ahol mindig találkozni szoktunk. Tudod, onnan pontosa rá lehet látni a suli főépületének bejáratára. Épp rád vártam, és nézelődtem egy kicsit. Szeretem megnézni az embereket reggel, mikor még egyesek kómás fejjel, mások már edzés, vagy futás után jönnek be a suliba. Ezért szoktam korábban odaérni a parkba.

- Jó, de ennek mi köze van Milánhoz?

- Jól van már, mondom, csak akartam, hogy tudd, hogy mit szoktam csinálni. Tehát vártam rád a parkban, és néztem a suli felé. És akkor megláttam őt. Ott állt az iskola előtt teljes valójában. Alig hittem a szememnek. Már 1 éve nem láttam, és most újra itt van. Visszajött.

- De ugye az álladat azért nem kellett megfogni, nehogy leérjen a földig? :P

- Nagyon vicces. Aztán azon kezdtem gondolkozni, hogy mit csináljak, és hogy vajon hol lehetsz. 2 pillanattal később megcsörrent a telefonom, és közölted velem, hogy beteg vagy. Azt hittem, ott halok szörnyet! Egyedül ezt a napot végigcsinálni?! Kétségbe estem. De végül mégis túléltem, mint a mellékelt ábra mutatja. – és elkezdtem magamra mutogatni. :) – Ami napközben történt, azt meg különben is tudod, hiszen minden szünetben „helyzet-jelentést” kellett adnom.

- De legalább órák után találkoztál Milánnal? Beszéltetek?

- Sajnos nem. Gondolom a haverjaival volt, meg ők hamarabb végeznek, és a tanár nem tartott szünetet dupla médián. Úgy gondolta, úgyis eszünk-iszunk órán film közben.

- Igaz, de ha kienged, lehet, hogy találkoztok. :@

- Tudom, de lehet, majd holnap.

- És ha csak ma volt itt?

- Én is gondolkoztam ezen, és van egy ötletem. Bekapcsolhatom a géped?

2. rész

- Szia cica! Hiányoztál már! régen taliztunk.

- Szia Robi-maci! Megijesztettél. – „Robi-maci”: Szandival ezzel húzzuk az agyát. Mindig kiakad, főleg, ha a haverjai is ott vannak. :D

- Ne nevezz Robi-macinak, te kis … Vanda-Panda!

- Jó, de te se nevezz engem Vanda-Pandának!

- Megegyezhetünk, de csak két pusziért cserébe.

Na jó. De többször meg ne halljam ezt a hülye „becenevet”!

- Hááát majd meglátom.

Remélem komolyan gondolja. Két puszit nyomtam az arcára, és ezzel elintézettnek tekintettem a dolgot.

- De te mit keresel itt ilyenkor?

- Miért, nem látogathatom meg a barátnőmet?

- De, persze, csak te ilyenkor, ha jól tudom, suliban szoktál lenni. Legalábbis Szandinak ezt mondod.

- Nah jó. Lebuktam előtted. Tényleg végezni szoktam már erre az időre, csak kicsit a haverjaimmal is szórakozok. De mivel Szasza beteg, így inkább vele vagyok. Most, hogy elmondtam neked egy titkom, neked is el kell mondanod egy titkodat.

- Felőlem. De el ne mondd senkinek! – Mit mondjak neki? Megvan! – Képzeld el, hogy még mindig a plüss kutyusommal alszok. Jah és a neve Morzsi.

- És erről rajtam kívül ki tud?

- Anyukám, Szandi, pár haverom, jah és az osztályom 2/3-a. Szóval eléggé nagy titok. XD

- Ez nem jó! Rendes titkot mondj!

- Ez rendes titok. És különben is Szandihoz jöttem, nem hozzád. Jobban örülnék, ha elmennél, mert fontos megbeszélni valóm van Szaszával a suliról. Biztos untatna téged.

- Hát igaz, hogy egy napra elég a délelőttöt iskolában tölteni, nem akarok még délután is arról hallani. Akkor szia! – És puszit nyomott az arcomra. Ez fura. Nem szoktunk „puszizkodni”.

- Szia! – mondtam, és benyitottam Szandihoz.

- Helló csajszi! – köszöntöttem barátnőmet 3 puszi kíséretében, majd lehuppantam az ágyára. – Annyi mesélnivalóm van. Ez a nap fura volt.

- Jól van, de ne pörögj ennyire!

- Bocsi, csak olyan izgatott vagyok! Akkor kezdem az elején. …